Felkérést kaptam, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen néven! című műsorban szereplő sztárokat testőrként kísérjem el a forgatási helyszínre, Argentínába. A reptéren várakoztam a védett személyeket várva, kis kézipoggyászommal. Szokásos sötét öltöny, nyakkendő, napszemüveg. (Igaz, kurvára nem sütött a nap, de munkaeszköz).

Elsőnek befutott a kisérő személyzet, a leendő műsorvezetővel. Mindenkin tévé-logós póló, szerintem némelyiknek még az alsónadrágja is hű a céghez... Kis idő múlva külön autókkal megérkeztek a sztárok is.

A három fiatal nőre oda kell figyelni, a trendipicsa kategóriába tartoztak, és mint ilyenek képesek az első Lamborghini kulcsot lóbáló macsóval lelécelni.

Az oroszlánhajú, és a kopasz nő láttán a fejem búbjára szaladt a szemöldököm. Ezek kik? Takarítónők, szakácsok, vagy mi a franc? A stáb egyik tagját kifaggatva rá kellett döbbennem, hogy ők is a csoport tagjai. Fél szememet rajtuk tartva intézkedtem, hogy a külön ültessék őket a gép ellentétes végébe, a súlyelosztás végett...

Lassan a férfiak is megjelentek, bár annak a takonypócnak az életéért fabatkát sem adnék. Meglát egy madárpókot, és hazáig szalad. A két alfahímmel nem lesz gond, ők legalább a benzintyúkokat lefoglalják.

Bámészkodás közben hatodik érzékem jelzett (nem halottakat láttam), egy nagydarab férfi közeledett felénk, messziről üvöltve és hadonászva. A zebracsíkos zakó gyanúsan dudorodott rajta, így elé lépve megállítottam. Valamit elkezdett magyarázni, egyre vehemensebben. Hiába koncentráltam, nem értettem mit mond, nem hasonlított egyetlen általam ismert nyelvhez sem. Mikor levegőt vett, sikerült szóhoz jutnom. Kértem, hogy igazolja magát. Előkapott egy zebracsíkos útlevelet, és a kezembe nyomta. Kiderült, hogy ő is célszemély, így sűrű bocsánatkérések közepette továbbengedtem. A zakó alatti dudorrol kiderült, hogy az a hája.

Amerikai munkáim között akadt jópár néger rapper is, rá kellett ébrednem, hogy ez az ember az ő kelet-európai megfelelőjük. Halványabb színű, de gondolom ez a magyar víztől van. Keményebb és oldja a pigmentet. Az ízlése mindegyiknek ugyanilyen pocsék, és ilyen ripacsok is.

Már éppen kezdett elmúlni a tenyeremből a viszketés, amikor szemem sarkából egy újabb gyanús alakra figyeltem fel. Vén, szakállas, ápolatlan férfi lépett be a váróterembe, csak úgy lobogott mögötte a köpenye... Üdvözlésre tárta szét csenevész karjait, és a többiek arcára kiülő undorból gyanítottam, nem éppen kellemes vendég. Jobb kezével hirtelen a nadrágjába nyúlt, és én nem várhattam tovább.

"Feküdj!" - kiáltottam fel, és a light-rappert elsodorva rávetettem magam a fegyvert elővenni akaró férfira. Megragadtam a csuklóját, kirúgtam a lábát és letepertem a földre. Büdös szájszaggal támadott rám, hányingeremet leküzdve megforditottam, és hátrabilincseltem a kezeit. Közben az elejtett fegyvert kerestem a padlón, de nem láttam sehol. Biztosan alatta maradt. Félregörditettem, ám alatta sem volt semmi. A nyöszörgő pasasra nézve rá kellett jönnöm, hogy más volt a szándéka.

A kertévés igazgató félrevont, és lehordott a sárga földig. Ki lettem rúgva.

Azt hiszem mégsem lesz könnyű dolgom a magyar sztárokkal, dacára a nemzetközi jó híremnek...