Több, mint testőr

Csörgött a telefonom, másik végén egy riporter. Már kezdtem örülni, hogy talán interjút kell adnom, de nem, munkát ajánlott. Kérdezte félek-e a kutyáktól? Habozás nélkül nemmel válaszoltam. Bár ne tettem volna...

A megbeszélt helyen találkoztunk, bemutatta fotós társát is, kettőjüket kell majd a pár órás interjú alatt védeni. Leültünk egy kávézó teraszára és vártuk az interjúalanyt.

Kisvártatva szirénaszó hallatszott a közelünkből, rohammentő fékezett nagy csikorgással az utcasarkon. Ülve nem sok mindent láttunk, hiába tekergettük a fejünket. Biztos elütöttek valakit. Ezt mintegy igazolandó egy 80 éves nénike sprintelt el jajveszékelve az asztalunk mellett, maga után húzva a kissé tépett gurulós kocsiját. A kiváncsiskodó tömeg hamar szétszéledt, mintha REBISZ-esek oszlatták volna őket, és feltűnt egy szőke cicababa, kezében pórázzal.

Napjaink egyik valóság-show celebjét kellett kísérgetnem interjúkra, és egyéb médiaeseményekre. A hölgy öccse kért fel rá, elvállaltam a munkát.

Reggel a megbeszélt időpontban vártam a lakótelepi panelrengeteg közepén, egy sötétített ablakú BMW-vel, ahogy kérte. Fél óra várakozás után - mikor már a sokadik köcsög Suzukis dudált rám, hogy elfoglalom az úttestet - rátelefonáltam, hogy mi a helyzet.
- Jujj, már ennyi az idő? - nyafogta a telefonba. - Pár pillcsi, és ott leszek.
Röpke 20 perc után nyílt a lépcsőház ajtaja, megjelent két mell. Pár perccel utána követte ügyfelem is. Az autó lesápadt ekkora légzsákok láttán...

Ma este találkoztam egyik régi kedves ismerősömmel, Budapestre jött pár napra. Sokan ismerik, közkedvelt színész.

Kiderült, hogy afféle továbbképzésre jött, tovább mélyíteni a karakterét. Érdekes módon ebben a kis országban akadt mesterére. Megvártam hát a reptéren, és a belvárosi szállodájába kísértem, közben kedélyesen elbeszélgettünk a régi szép időkről.

Beinvitált a bárba, ahol én narancslevet ittam. (Munka közben sosem iszom.) Ő két deci whiskyt kért tisztán, és egy lendülettel benyelte. Furcsán néztem rá, sosem szokott ennyit inni.

Elmondta, hogy mestere hamarosan megérkezik, és ő csak így tudja elviselni a mérhetetlen bunkóságát. Mert valójában Sanyi az igazi Dr. House...

Szombat este ismét alkalmi felkérést kaptam, a magyar játékosokat kellett védenem a szövetségi kapitánytól. A magyartól.

A holland mester ugyanis halálosan megfenyegette a játékosokat, amennyiben elveszítik a mai mérkőzést. A külföldi klubokban játszó játékosok összefogtak, és közösen kértek fel a védelemre. Ezért aztán beépültem, a stadionban sertepertéltem.

A mérkőzés előtt érezhető volt a feszült hangulat az öltözőben, az ajtónál hallgatózva fültanúja voltam az ismételt fenyegetéseknek. Készen álltam bármelyik pillanatban berontani, ha tettlegességre kerül a sor. A fiúk seggükben zabszemmel futottak be a pályára, az első félidőben ez érezhető is volt a játékukon.

Egy régi kedves barátom lebetegedett, és megkért ugorjak be helyette. Semmi extra, csupán egy terhes kismamát kell a városban kísérgetni...

Reggel meg is jelentem pontosan, ahogy egy jó testőrhöz illik. A kedves férj nyitott ajtót, és beljebb invitált. Elmagyarázta, hogy a lábnyomaiba lépjek, mert ő tudja, hogy a parketta mely részei vannak kevésbé vagy jobban megkopva. Ugyanis ez egy speciális trópusi fa, amiből ezek voltak az utolsó példányok és védeni kell őket! Bakkecskeként szökdelve követtem hát a nappaliba, ahol a dohányzóasztalon egy halom papír várt. A feleségének szánt fenyegető levelek. Kaptam egy órát, hogy áttanulmányozzam ezeket, felkészülve a rám váró rettenetre amikor is meg kell védenem szíve hölgyét.

Ritkán szoktam vagyonvédelmi testőrséget vállalni, de az énekesnő szegény megboldogult édesanyám kedvence volt, így hát rábeszéltem magam.

A feladat nem tűnt bonyolultnak, a házfelújítás miatt a szagemberekre szakemberekre kellett odafigyelnem, nehogy eltűnjön ez-az a budai villából. Félóránként körbejártam az épületen, és tételesen ellenőriztem a dolgokat. Képek a falon, porcelánok a vitrinben, horgolt teritő az asztalon... pipa a listán. Nem mondható éppen izgalmas feladatnak, de ez a szakma 99%-ban várakozásból áll. Na de az az 1%! Ha az bekövetkezik, olyan mint 10 átlagember egész életi izgalma. Megéri tehát. Feltéve, ha túléled.

Sokadik ellenőrzésemnél hiányra bukkantam. Hónaljtokból előrántottam a pisztolyomat, bevetődtem a konyhaasztal alá, és a napszemüveg mögül újból felmértem a terepet. Semmi kétség! Eltűnt két kiskanál!

Felkérést kaptam, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen néven! című műsorban szereplő sztárokat testőrként kísérjem el a forgatási helyszínre, Argentínába. A reptéren várakoztam a védett személyeket várva, kis kézipoggyászommal. Szokásos sötét öltöny, nyakkendő, napszemüveg. (Igaz, kurvára nem sütött a nap, de munkaeszköz).

Elsőnek befutott a kisérő személyzet, a leendő műsorvezetővel. Mindenkin tévé-logós póló, szerintem némelyiknek még az alsónadrágja is hű a céghez... Kis idő múlva külön autókkal megérkeztek a sztárok is.

A három fiatal nőre oda kell figyelni, a trendipicsa kategóriába tartoztak, és mint ilyenek képesek az első Lamborghini kulcsot lóbáló macsóval lelécelni.